2015. június 13., szombat

Első DMBK gyereknap

Május 31.-én rendezte meg a Dunakeszi Modellező Baráti Kör az első gyereknapi összejövetelét.
A gyereknapra a készülődés már kora tavasszal elkezdődött, az igazi modellezők Dodó bácsi műhelyében ú.n. szabadon-repülő balsa-fa kis vitorlázó modellrepülőket készítettek az egyik versenyszámhoz ill. minden résztvevő gyereknek ajándékként.
A korán reggel érkező szervezőket szemerkélő eső és borús ég fogadta.
Ennek ellenére az asztalok és a napvédő sátor felállítása gyorsan ment.
Szerencse, hogy az eső mire a főszereplők megérkeztek elállt és majdnem teljes szélcsend lett.
Az asztalok roskadoztak a süteményektől, üdítő italoktól, mindenki találhatott kedvére való finomságot.
Rövid köszöntő után a gyerekeket játékos feladatok várták, repülő rajzolás, lyukak fúrása fába stb. és igazi robbanómotoros repülőmodell vezetése trénerrel. Ez utóbbi volt az unokaöcsém szerint a "legkirályabb" dolog amit kipróbálhatott. (Ez egyébként tényleg annyira király, hogy engem nem is engedtek oda...) :)
















A játékok első három helyezettje egy 10 perces sétarepülést nyert a Malév Rpk. egyik kis repülőgépével.
Összességében egy nagyon jól sikerült rendezvény lett, profi lebonyolítással és ami a legfontosabb, a főszereplők maximális örömére!

Video:





Marián Attila képei